untitled

Hát... ide is eljutottam. Kicsit félve ugyan, de mégis úgy döntöttem, hogy megosztok valamit. Tényleg a valami a legjobb szó rá, ugyanis ezek a valamik, amik jobbára cím nélkül születnek... ezek leginkább kiragadott jelenetek, amik akkor pattannak ki a fejemből, amikor net nélkül kuporgok egy gyertyafénnyel megvilágított szobában egy bögre forró-habos-mézes-fahéjas-tej mellett, roppant romantikus kapcsolatot ápolva a számítógéppel. Legtöbbször Holmes brothers, ahogy ez is. Ez talán egy 3-4 hetes darab(??) és egyben talán az első BBC-s irományom. Bár erre nem vennék mérget. Sose, semmire nem veszek, maga vagyok a megtestesült magabizonytalanság, ebben biztos vagyok. Úgy 50%-ig...
Jó olvasgatást, ha van, aki erre téved.

- Áh, Mycroft. Micsoda… meglepetés. - Jegyzi meg Sherlock fel sem pillantva, már rég ismeri bátyja járását, cipői jellegzetes kopogását a lépcsőn, kabátja suhogását, agya zakatolását. Tisztán hallja őt.

- Üdv kedves öcsém… - Az ifjabbik Holmes felpillant bátyjára, annak szája sarkában mosoly bujkál, bár ahogy máskor sem, most sem érti, mire fel. Vagy valamiféle bajba került és a mosolyból vicsor lesz, vagy egyszerűen van valami, amiről szerinte tudni szeretne öccse, de úgysem mondhatja el, vagy nem annyit, ami Sherlockot kielégítené.

- Miért vagy itt? - Veszi kezébe hegedűjét, kényelmesen hátradőlve székében kezdi el ujjal pengetni a húrokat lassan, szórakozottan, bár már nem Mycroftot figyeli, pontosan tudja milyen arcot vág minden egyes alkalommal, amikor hegedű kerül a kezébe, ez pedig csak még egyel több ok arra, hogy erről Sherlock tegyen is.

- Következtess, Sherlock. - Fintorodott el ahogy várta a detektív, nem bírta ki, hogy egy pillanatra ne méltassa bátyja reakcióját.

- Nos kellemes családi csevejre nem számítok, ez a legvalószínűtlenebb, annak, hogy idejöttél nyomós oka kell hogy legyen. Annyira nyomós, hogy az már szinte életbevágó, teszem azt állami ügy, amivel nem boldogulsz. Szintén kevésbé elképzelhető, hogy amiatt akadtál volna meg a nyomozásban, mert nem boldogulná vele, sokkal inkább amiatt, mert terepmunkát igényel, és nincs olyan embered akivel ezt elvégeztethetnéd. Nem hiába Mycroft, olyasvalakire van szükséged aki a közeledbe ér, vagy esetünkben akár le is hagy és könnyedén befejezi helyetted az esetet.

- Jól látod… mondhatni. - Vonja fel Mycroft szemöldökét, bár az utolsó megállapítással közel sem értett egyet, mégis ráhagyta Sherlockra, hogy higgyen amit akar, egész addig, amíg segít neki. Sherlockkal ellentétben ő el tudta különíteni a munkát és a testvérháborúkat.

- Nyilvánvaló. Csak nem húzódott meg a lábad? Egyszer az életben mész el futni, és máris kész a baj. - Elég csak végignézni rajta. Testhelyzete kissé balra dőlt, ergo nem terheli meg a jobb lábát, ellenben esernyőjére támaszkodik, jobban mint szokott, nem annyira lazán. A lépcsőn is lassabban jött fel, de arra viszont már ügyelt, hogy a kötés ne lógjon ki fölöslegesen makulátlan öltözéke alól.

Haja frissen mosott, nyilván alapos zuhanyt is vett, ma történt de órákkal ezelőtt lába állapotából ítélve, és abból ugyancsak, hogy homlokán alig észrevehetően izzadság gyöngyözik. Valamint az illata,nem annyira friss és üde, annyira tompa már, hogy ez azt jelentse szintén, nem most vett zuhanyt. Ezt Sherlock a szokásához híven pár másodperc alatt szűrte le.

- Nem hiába, otthon ülésre lettem teremtve - hagyta rá Mycroft ismét. - te viszont nem, és valóban rád lenne szükségem.

- Nem. - vágta Sherlock egyből.

- Azt sem tudod, hogy milyen ügyben kérlek.

- Fontosabb ügyem is akad. - Hazudta Sherlock, és ő volt az egyetlen, akinek Mycroft talán el is hitte volna, ugyanis Sherlock mesterien leplezte hazugságait szimpla közönyösséggel; mivel sokszor amúgy is közönyösen viselkedett, ez fel sem tűnt volna egy átlag embernek. De Mycroft nem volt átlagos.

- Fontosabb mint az ország ügye? - Színlelt meglepődést az idősebb Holmes, még abban is kételkedett, hogy öccsének ügye lenne, elég volt ránéznie és látta, hogy Sherlock ki sem mozdult a házból, legalább két napja, a szokottnál jobban elhagyta magát, alig észrevehetően ugyan, hiszen számított bátyja felbukkanására, de ez megint csak egy átlag embernek nem tűnne fel. Öltözéke megviselt pizsamája, aki kimozdul otthonról, az nem fürdőköpenyben teszi, viszont csak néhány eldobált ruha volt az albérletben. Ha Sherlock tényleg fontos ügyön dolgozna, a szokásos ruháját viselné, hogy bármikor készen álljon, ha fejleményeket kap vagy ötletrohama jön és összeáll a kép.

- Fontosabb. - Vetette oda Sherlock, még mindig fel sem pillantva.

- Téged nem szabadna egyedül hagyni, drága öcsém. - Váltott témát hirtelen Mycroft, mintha csak mellékesen megjegyezné, ám a szavak mögött nem két másodpercnyi figyelemmel kísérés rejtőzött.

- Miből gondolod?

- Nézz magadra. - Bökött Mycroft esernyőjével öccse felé. - Nyilvánvaló, hogy nincs semmiféle ügyed, csak ismét ostoba makacsságod áll az útjába annak, hogy segíthess. Ráadásul bűzlik minden a cigarettától, pedig ezerszer megmondtam, hogy szokj le.

- Te is cigarettáztál, ha jól emlékszem.

- És le is szoktam. Te is tehetnél hasonlóan. Szánalmas vagy, Sherlock Holmes.

- Kettőnk közül nem én vagyok az, aki szánalmas, Mycroft.

A megjegyzést követő csendet csak a hegedű húrjainak hangja törte meg, Sherlock zavartalanul folytatta a pengetést ugyanis.

Mycroft végül erőltetetten elmosolyodott, majd hellyel kínálta meg magát Sherlockkal szemben, kissé arrébb tolva a Union Jack mintás párnát. Gondterhelten méregette öccsét, úgy érezte, feltétlen kell mellé valaki, aki vigyázhat rá, akinek hagyja Sherlock, hogy vigyázzon rá és akivel Mycroft könnyedén tud kapcsolatot tartani, ezáltal figyelemmel kísérve öccse minden mozdulatát.

- Ez nem egyszemélyes lakás. - Szólalt meg végül Mycroft.

- Jól látod. - Jegyezte meg Sherlock, és egy pillanatra, egy nagyon rövid időre merült fel benne azon borzalmas ötletek egyike, hogy Mycroft ideköltözzön. Nem, nem ez lehetetlen, előbb költöztetné ide az egyik emberét, mint sem maga kényszerüljön megosztani egy lakást öccsével. Az más, hogy Mycroft rengetegszer nyitotta meg kapuit Sherlock előtt, befogadta őt pár órára, vagy ha kellett akár több hétre is.

- Talán valamiféle terveid vannak ezzel? - Vonta fel Mycroft szemöldökét, Sherlock pedig végre felpillantott.

- Miért érdekel?

- Miért ne?

- Azért ne, mert semmi kedvem nincs ahhoz, hogy az egyik emberedet küldd rám. Kikészítem. - Jegyezte meg nemes egyszerűséggel Sherlock.

- Nem, az nem menne, mind ismernek, és sajnos, drága öcsém, a költségvetésünk nem finanszírozná azt az összeget, amiért bárki is hajlandó lenne beköltözni melléd.

- Kár, pedig a lakbért ki kellene fizetnem. Azt hiszem, lesz egy lakótársam. - Simított végig az egyik húron Sherlock, mire Mycroftból feltört egy halk, de annál gúnyosabb és hitetlenkedőbb kuncogás.

- És mégis ki lenne az?

- Fogalmam sincs, egyelőre. Most viszont menned kell.

- Valóban? - Szegte fel kissé fejét Mycroft. - Én nem így terveztem. Ugyanis szemmel láthatólag egyetlen egy ügyed sincs, ami megakadályozna abban, hogy elvállald ezt. - Húzott elő Mycroft egy borítékot és Sherlock felé nyújtotta. - Benne vannak a fontosabb részletek, fényképekkel együtt. Gyilkossági ügy is egyben, gondoltam érdekelne. És nem is szokványos.

- Valóban nem, különben nem lennél itt.

Mycroft bólintott és kitartóan Sherlock felé nyújtotta a borítékot még mindig. Vagy fél percig, de semmi sem történt.

- Menthetetlen vagy. - Sóhajtott Mycroft lemondóan, majd felállva az asztal káoszába vetette a borítékot. - De leköteleznél, ha megtennéd. Netalántán lovagi címet is kaphatnál, ismét.

Ám Sherlock ezt még csak válaszra sem méltatta.

- Miért fordultál hozzám? - Kérdezte végül, mikor Mycroft már azon volt, hogy távozzon. - Adhattad volna a rendőrségnek az ügyet, ők úgyis engem hívtak volna előbb vagy utóbb, nem igaz? Hiszen… ott is megvannak a magad kis emberei. - Pillantott fel Sherlock, ártatlanul pislogva. - Miért jöttél tehát személyesen, abban a reményben, hogy tőled elfogadom?

- Tudod, Sherlock… - Kezdett bele hirtelen Mycroft, kis szünetet tartva, megvárva míg a detektív tényleg rá figyel. Szürke szemeibe bámult, furcsa érzés fogta el ettől. Miért jött ő egyáltalán ide? Ő is tudja, látni akarta Sherlockot, ez a gyilkosság puszta ürügy volt, sajnálatosan ez volt az egyetlen, ami összekötötte őket régóta. Sherlock sosem látogatta, önszántából nem, Mycroft pedig nem akarta ugyanezen okból, vagy épp 'nem okból', ezért különféle kifogásokkal állított be Sherlockhoz. Tudni akarta jól van-e. Ennyi, semmi több, de csupán ezért mégsem merte látogatni. Félt Sherlock véleményétől, amit még ő sem mert beismerni, hogy létezik olyan ember, aki Mycroft Holmes számára is fontos, aki az ő gyenge pontja. Nem akarta ezt még maga előtt sem felfedni, felszínes kifogásokkal nyugtatta meg magát. De minden alkalommal, amikor szembesült ezzel, elbizonytalanodott, pusztán a gondolat, hogy valaki bántsa vagy kihasználja azt az embert, akit ennyire szeret, és aki ennyire megveti őt, mert olyan vak és ostoba, hogy ne lásson tovább az orránál. Olyan zseniális, és mégis… a legnyilvánvalóbb következtetést még nem sikerült levonnia. És talán soha nem is fogja.

Mycroft végül inkább csak megrázta a fejét, felöltve bájos mosolyát folytatta. - Hiszen neked nem is kell mindenről tudnod, nem igaz? - Azzal fogta magát, szó nélkül fordult meg. Egy pillanatig sem tétovázva, és ezúttal sem csak bicegését leplezve, hegedűszóval kísérve hagyta maga mögött a Baker Street 221/B-t...